1.rész

A napfény kellemesen cirógatja arcomat miközben meleg kávémat kortyolgatom. Kell ettől szebb reggel? A kilátás mely a békés külvárosra néz, a tavasz gyönyörű zöld színei, a fákon lévő virágok illata. Tényleg csodálatos.

- Jisoo kisasszony esetleg megmozdulna, és felszolgálna végre? – morgós kedvében van ma az igazgató. Fintorogva fordulok felé és bemegyek az erkélyről.

Mosollyal arcomon megyek oda minden asztalhoz, hiszen hogy nézne ki, ha egy komor pincér venné fel a rendelést ezen a napos napon? Ezt a kis kávézót Sunshine-Daynek hívják, s igen híres a környéken. A főnök egy középkorban járó férfi, aki néha túl szigorúan kezeli ezt a helyet és magát a dolgozóit. Sokszor érzem azt, hogy hiányzik a női kéz a bolt irányításában. Moonshik főnök még a mai napig keresi az igazit, teljesen nulla eséllyel a nők felé. Aztán ott van a kis barista fiúnk, akinek a fiatalabb nőnemű vendégeket köszönhetjük. Hátul a konyhában szintén egy férfi dolgozik, akit szinte sose látok, csak az egyik felszolgáló szokott vele beszélni, Lisa. Hárman vagyunk itt kint Lisa, Sungmin és jómagam.
- Üdvözlöm! - sietek az ajtóhoz, hogy a vendéget egy szabad asztalhoz kísérjem. Mindig van valaki itt, de most még forgalmasabb a hely. Ma egy igazi tavaszi hétvégének nézünk elébe. Az emberek kimozdulnak otthonról, hiszen mindenki beszikkadt már a lakásba.

**

Amilyen kellemes volt az idő a nap végére úgy gyűltek össze felettünk az esőfelhők. Ahogy a délutáni szellőztetéssel kinyitjuk az ablakokat, úgy kúszik be a helységbe az eső illata. Olyan mintha az én kedvem is lelapult volna ezzel a változással. Már csak néhány vendégünk van, hiszen hamarosan záróra.

- Jisoo, legközelebb halkítsd le a telefonodat, mert az a fránya KakaoTalk a szívbajt hozta rám, amikor elmentem a szekrényed mellett – panaszkodva áll meg előttem Sungmin a munkatársam. Felcsillan a szemem és hamar a szekrényem mellett termek, majd már belőle kutatom ki a telefonom hollétét.

”Remélem van nálad esernyő  Bár ahogy ismerlek...:) ”

A kedvem máris emelkedik, ahogy olvasom az üzenetét. Olyan három hónapja beszélgetek vele, de még sose találkozunk, viszont azt hiszem beleszerettem magába a személyiségébe. Nem sok fiúm volt életem során, de ez a srác tükrözi milyennek is kéne lennie viselkedésileg, álmaim pasijának. Bár nem mondom azt, az egy darab képe alapján, hogy csúnya lenne… Mert helyes, csak egy kép mégse adja vissza azt, amit a való élet.

- Gyere pakolni – hajol be elém Lisa. – Nagyon elgondolkoztál… - megjegyzi, ahogy felmér engem, és távozik. Megrázom a fejem és válaszolok Jaynek.

Visszahelyezem a táskámba a telefont és megyek segíteni a takarításban. Kintről behozzuk az asztalokat, majd mindet letisztítjuk. Miután csillog-villog a hely, átöltözöm és megyek a másik helyre. Az ég is dörög már így gyorsabban szedem a lábaimat, mert huszonnégy évesen én még mindig félek a viharoktól. Ez a két munkahely jelenti számomra a túlélést. Vidékről költöztem ide Szöulba a szüleim támogatásával az elején, aztán talpra álltam és most már én fizetem fejem felett a tetőt és az ételemet az asztalra.
Egy hosszú lépcső vezet le a bárba ahol a másik munkahelyem van. A biztonsági őr, karom megragadva állít meg egy mondatra.

- Remélem nem tettél semmi rosszat, mert a fő fejes van itt és téged keres.

- Engem?! – kerekednek el a szemeim és gombóc gyűlik a torkomba. Bólogatással válaszol, majd elenged. Lábamra mintha húsz kilós súlyokat helyeznének, alig bírom mozdítani. Nem tettem semmi rosszat, mit akarhat tőlem?

- Jisoo! – kiáltó hangtól hallom a nevemet. Oldalra fordulok, és a bárfőnök int nekem, hogy menjek oda hozzá. A mellette lévő asztalnál meglátom a nagy fejest, és igen mély levegő vételekkel közeledek. – Ülj le ide! – utasít. Bólintok és helyet foglalok az úrral szemben.

- Végre személyesen is találkozhatunk – kedvesen kezdi az ötvenes éveiben járó úr. –Sok jót hallottam magáról és úgy vélem egy ilyen tehetséges és szép hölgynek nem kellene itt dolgoznia ebben a porban.

- Egyáltalán nem por! Szeretek itt dolgozni – ijedek meg és gondolkodás nélkül szólok. A férfi elkezd nevetni.

- Nem kell aggódnia. Pont ilyen emberre van most szükségem. Egy sokkal jobb munkalehetőséget ajánlok fel magának. Az itteni bérének háromszorosán keresné meg. – Csak úgy hegyezem a fülem, hogy mit mond a fószer és közben kattognak az agykerekeim. Ha háromszoros, akkor több, mint amit a mostani két munkámmal szerzek. – Természetesen, ha ezt elvállalná a másik munkáját ott kellene hagynia.

Hosszas gondolkodás után szólalok csak meg: - Milyen munkáról lenne szó? – félénken kérdezem.

- Azt majd csak akkor, ha elfogadja az ajánlatot, valamint ha jól fogja végezni a munkáját minden hónapban fizetésemelést fog kapni – feleli könnyedén.

- Még átgondolnám…

- Rendben, holnapig kap időt, viszont előre szólok, ha nem vállalja el, ezt a munkát akkor is elkel hagyni, remélem megérti… – a hangulat egyre feszültebbé válik, erről nem igazán volt szó, tehát tényleg kirúgás, így is, úgy is, de egyből kapnék munkát. – Ma már nem kell bent lennie, holnap reggel tízkor várom a válaszát. Tehát ha itt lesz, elvállalja, de ha nem és a másik munkahelyére megy, ide nem kell többet jönnie – ridegen mondja, majd feláll és távozik. A főnök megveregeti a vállamat, majd bíztatóan mosolyog rám.

- Menjen csak haza, pihenjen és gondolkozzon. A maga helyében elvállalnám, úgy hallottam könnyű munkája lenne, és nem kellene itt éjszakáznia! – megnyugtató mosolyával hagy itt ő is. Nem tehetek mást, elindulok hát haza.

Elveszetten sétálok a városi szürkületben és egy hatalmas dörgés majd az arcomra érkező esőcsepp zökkent vissza a valóságba. Táskámat a fejem felé emelem és futásnak eredek, ahogy az eső is egyre jobban kezd neki. Egy zenebolt előtti ponyva alatt állok meg pihenni.

Az eső nem akar csillapodni, de erőt veszek magamon, s újra fejem felé emelem a táskám indulásra készen mikor csengőhang megállít.

- Tessék, ez most jól jön – látószögembe kerül egy esernyő. Megfordulok, s bár a sötétben nem látom tökéletesen az arcát, de egy velem egyidős srác lehet.

- Neked nem kell?

- Van kettő is, öröm nekem, ha segíthetek – mosolyog és kezembe nyomja. Szó nélkül megy vissza a boltba. Kellemes érzés tölt el, s magabiztosan nyitom szét az ernyőt. Egy angyal küldhette ezt a fiút, úgy látszik, még figyelnek rám. Elindulok és hazáig meg sem állok.

Ahogy belépek a másfélszobás lakásomba a szétázott esernyőt az ajtó mellett letámasztom, csurom vizes cipőmet pedig a radiátorra helyezem. Táskámból előszedem a telefonomat, és az ágyra vetem magamat. Látom, hogy írt Jae, de inkább most anyáékat hívom fel, aztán válaszolok neki is.

- Szia kislányom, nem dolgozol? – vidáman veszi fel anya a telefont.

- Nem, mára szabadnapot kaptam az esti munkahelyen – felelem.

- Jajj, annyira nem szeretem, hogy így túlhajszolod magadat. – kezdi a bánatos beszédét.

- Igen tudom, de képzeld kaptam egy ajánlatot, ami a második munkahelyem háromszorosát fizeti meg, viszont ott kellene hagynom a nappali melót is.

- Kincsem, én azt mondom neked, ha többet fizet, akkor válaszd azt, az egészségednek is jobban fog tenni, és én is megnyugodnék, hogy nem ingázol ennyit – mondja a véleményét. Szóval plusz egy ennek a verziónak.

- Holnapig van időm eldönteni mit tegyek – sóhajtok.

- Áhá, szóval ezért hívtál, hogy halld az én véleményemet is – kuncog anya.

- Átláttál rajtam – nevetek vele.

- Jól van kicsim, szerintem pihenj egyet és holnap dönts úgy, ahogy jónak érzed.

- Rendben anya. Amúgy jól vagytok? – teszem fel a kérdést, ami nem vet véget a beszélgetésnek, egy jó félórát beszélek vele, mire lerakjuk a telefont, és jön a következő ember, akinek a véleményére számítok.

- Hallgatlak drágám! – veszi fel a telefont barátnőm.

- Oh hello, Hime drágám. A véleményedre lenne szükségem.

- Rendben, gyorsan mond, mert várnak anyuék.

- Oké, oké, tehát ugye vannak a mostani állásaim és a fizetésem, kaptam egy másik ajánlatot, ami az éjszakai háromszorosát adná. Te melyiket választanád?

- Hm, ha számolunk, akkor a másodikat – feleli.

- Rendben, köszönöm, akkor már nem is zavarok, jó legyél! – leteszem a telefont. Két pont a második ajánlatnak. Jöhet a harmadik ember…

Miután írtam neki, elmentem megmosdani és esti ráment csinálni magamnak, közben végig járt az agyam. És már odáig jutottam, hogy elfogadom az ajánlatot, hiszen lehetne több szabadidőm, esti programjaim… Igaz félek attól, hogy milyen is ez a munka, miért nem lehetett elmondani?
Ahogy visszatérek a telefonomhoz, már látom is Jay üzenetét.

Kicsit túl romantikus a fiú, ami nekem bejön, viszont egy bökkenő van:

*kép*

Félek kimutatni felé az érzéseimet, bár ő tényleg próbál felém közeledni. Nem igazán tudom annak az okát, hogy miért félek vele találkozni, egyszerűen csak mindig lemondom, ha megbeszélünk egy találkozót…

Újra megsértődött, mivel nem válaszol, de látta.

- Majd holnap bocsánatot kérek… - suttogom a telefonnak és magam mellé teszem, s belevetem magam az álomvilágba.

**

A reggel frissen és üdén ébredek. Hosszúakat pislogok, míg az órára nem nézek. Szemeim kipattannak, mikor meglátom, hogy negyed tíz van. Kiugrok az ágyból és villámgyorsan készülök el. Táskámba bepakolom a cuccaimat és 9:35-kor el is indulok otthonról. Egy-két pocsolyába belefutok, így a cipőm újból csurom víz lesz, mint tegnap este. A bárhoz érve, viszont csak az jár a fejemben, hogy megtudjam mi is lesz az új munkám… A férfi egy kocsi mellett állva vár rám, majd mikor meglát, elmosolyodik.

- Tudtam, hogy jól fog dönteni… - mondja és mutatja, hogy szálljak be az autóba. Nagyot nyelek és olyat teszek, amit soha, megbízok egy idegenben…